Bemutatták a helyi értékeket

Helyi Értékek Bemutatása címmel rendeztek konferenciát és kiállítást Füzesgyarmaton, melynek több célja is volt.

A Földművelődési Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával megrendezett konferencia célja a helyi az együttműködésbe bevont települések értékeinek bemutatása és népszerűsítése, valamint a helyi értékteremtéshez és fejlesztéshez szükséges források feltérképezése. 

 

A rendezvényen Füzesgyarmat és az együttműködésébe bevont települések, Bucsa, Kertészsziget és Szeghalom értékei kerültek bemutatásra. Több kiállítás megnyitására is sor került, így a „Körös-Sárrét Értékei” keretében Füzesgyarmat, Szeghalom, Bucsa és Kertéssziget értéktárába felvett értékeket mutatták be, míg az „Épített örökségeink” kisfilm során a jeles épületeket és műemlékeket mutatták be.

 

/T.D.